Nem tudunk mélyebb kapcsolatba azzal, akinek kijelentései gyakran sablonosak és merevek.
A sablonos, merev, előregyártott mondatok pillanatok alatt meg tudnak akasztani egy beszélgetést. Ilyen sablonokba kapaszkodhatom én is, amikor magam is megijedek attól, hogy a számomra legérzékenyebb témáról készültem kimondani valami fontosat. Még fájdalmasabb, ha (nagy nehezen) eljutok addig, hogy mélyen eltemetett érzéseimről beszéljek, és a társam ítéletet mond fölöttem (moralizál), kioktat és magyaráz (dogmatizál), jelentéktelennek látja azt, amit én átéltem (bagatellizál) vagy esetleg hangosan elemezni kezd (diagnosztizál) – miközben én csupán együttérző meghallgatásra vágytam.
Pál Feri atya fiatalokkal végzett egy olyan gyakorlatot, hogy néhány perces jelenetet kellett előadniuk, amelyekbe közismert sablonos mondatokat kellett beépíteniük. Volt olyan jelenet, amibe nehézség nélkül 15-20 ilyen mondatot be lehetett tenni – a frázisok ilyen tömegét a hallgatóság kacagva fogadta. A bemutató végén azonban valaki azt találta mondani: „Az volt a félelmetes, hogy ezeket a mondatokat én használom az életben is...”
A gyakorlat során előfordult sablonokból áll az alábbi párbeszéd. Ha ketten adják elő, még humorosnak is tűnhet. De az alább olvasható, hihetetlenül lapos frázisok, sztereotíp, moralizáló, okoskodó, kioktató, általánosító, lekicsinylő megjegyzések egy párkapcsolatban olyan hatást gyakorolnak, hogy a másik ember teljesen eltűnik.
– Na így van ez.
– Senkinek se könnyű.
– Szomorú dolgok ezek...
– Szedd össze magad!
– Mi ez azörökkévalósághoz képest...?
– Minden megváltozott.
– Én már semmit sem értek...
– Mikor érted már meg végre?
– Hova vezet ez mondd meg?
– Ez semmi, ezt hallgasd meg.
– Minden rajtad múlik.
– Semmi sem múlik rajtunk.
– Légy már végre önmagad egyszer
– Na, ez vagy te...
– Remélem, tanultál az esetből.
– Te sose változol meg.
– Hányan vannak rosszabb helyzetbe mint te!
– Nem értem miért kell bőgni
– Keresztény ember nem érezhet így.
– Mit akarsz azzal a késsel?
– Azt hiszed, ettől bármi is jobb lesz?
– Mindennek van határa.
– Te teljesen beszűkültél.
– Kezdj már valamit magaddal.
– Mondjál már valamit.
– Te ne beszélj!
– Csinálj már valamit!
– Mindent elrontasz.
– Hányszor megmondtam, hogy ez lesz a vége.
– Ne add fel!
– A remény hal meg utoljára.
– Csak akarni kell.
– Ezt jól megcsináltad.
– Én előre megmondtam, de te nem hallgattál rám.
– Nem értelek, neked semmi se jó.
– Ez tipikus hiszti, nem szabad sírni.
– Senki nem kap nagyobb terhet mint amit el tud viselni.
– Most mitől készültél ki ennyire?
– Ezt nem gondolhatod komolyan.
– Most miért nem mondasz semmit?
– Fogadd őszinte részvétem.
– Neked már jó.
– Az idő mindent begyógyít.
– Emléke örökké él.
– Ne is gondoljunk rá.
– Ugye megmondtam, hogy minden érzés elmúlik egyszer.
– Minden elmúlik
Ha társunkkal kapcsolatban képes vagyok mindannak ellenkezőjére, amiről az elmúlt hét pontban szó volt, akkor velem beszélgetve azt fogja átélni, hogy megértem őt, együttérzek vele, mellette állok és vele vagyok. Biztonságban érzi magát, mert odafigyelek az érzéseire és nem mondok ítéletet fölötte, nem próbálom ráerőltetni saját érzéseimet és véleményemet.
***
4. A hóember
6. Gázálarc
8. Sablonok
