Hihetetlen jelentősége van az ember fejlődésére az első három életévnek és a magzati kornak. Ekkor alakulnak ki a személyiség alapjai. Ha ezt az első három évet egy szülőpár megfelelően tudja kezelni, és meg tudja adni a gyereknek legalább az első három évben, amire szüksége van, azzal ennek a gyereknek a jövőjére nézve hihetetlenül sokat kapnak. Azok a gyerekek, akiket a mamájuk sokszor hord úgy, hogy a baba az anya testéhez simul, a stresszel szemben sokkal védettebbek lesznek, mint azok, akik a kis külön ágyikójukban fekszenek. Ha a gyerekeket idő előtt elszakítjuk az anyjuktól, azzal bűntettet követünk el a következő nemzedék ellen. Ha tönkre akarunk tenni egy következő nemzedéket, ne törődjünk a csecsemőkkel, hanem helyezzük el őket különböző intézményekben.

 

A gyermek személyiségének egészséges fejlődéséhez szüksége van arra, hogy átélhesse azokat a fejlődési szakaszokat, a saját ütemében, amelyek az adott életkorban szükségesek. Hajlamosak vagyunk azonban arra, hogy a gyermekek agyának rugalmasságából azt a következtetést vonjuk le, hogy kortársainál gyorsabban is fejlődhet, és mindig egy-két évvel "előrébb" próbáljuk tolni, mint ahol tart. Ezzel azt érhetjük el, hogy felnőttként folyamatosan magával hordozza a fejlődéshez szükséges élményeknek a hiányát -- amelyeket szülőként mi magunk vettünk el tőlük. Mindannyian ismerünk olyan, egyébkent nagyon intelligens felnőtteket, akik mintha nem tudnának megkomolyodni. Egy ilyen sors mögött legtöbbször ott van a tehetséges gyermek drámája, akinek szülei a játékot elfecsérelt időnek látták.

 

A gyereknek nem nevelési elvekre van szüksége, hanem arra, hogy a szülő érzékelje és tudja az ő szükségleteit, és megengedi, hogy átéljen minden életszakaszt. A kamasz gyerek például lázad -- és ezt a lázadást egy biztonságos környezetben, őt szerető szüleivel szemben tudja gyakorolni és megtanulni. Mi történik, ha nem engedjük meg a kamaszoknak lázadást? Nem tudják megtanulni, hogyan viselkedjenek környezetük tekintélyszemélyeivel szemben. Végtelenül lojális, segítőkész, alkalmazkodó, behódoló személyiséggé válnak, vagy egy más úton egész életükben mintha folyton lázadnának, minden emberi és munkahelyi kapcsolatukban ellenségként tekintenek a többiekre.