@elemes: egyetértek. A tisztán racionális döntés nem is létezhet, hisz minden ember világa teljesen szubjektív, más élmények, emlékek, mintázatok, lenyomatok, szokások színezik a képet. A férfiak szerintem nagyon rosszul teszik az érzelmek rejtését, nem véletlen hogy rövidebb ideig élnek.
A másik ami megfogott a halállal kapcsolatos, Számomra a halál, amit megélni undokság nekünk földi emberek számára, mégis egy kapu, s ez a kapu a legcsodálatosabb az életben levő kaouk közt
az oldal kihalt (a palferi.hu oldal indulása szükségtelenné tette), de a kommentekről értesítést kap a tulajdonos, aki közben elhagyta a régi belépési jelszavát.
Egyetértek azzal a pedagógiával miszerint éljük meg a lelki folyamatainkat a saját tempónkban és alelki folyamataink lefolyásához szükséges feltételek mellett,
megfelelő környezetben; a jó pedagógus azonban ezekután elvek szerint is nevel,
A katekizmusban lefektetett tételek nagy része nem hitbeli igazságokat, hanem a társadalmi konvenciókat, viselkedési szabályokat ír le (akárcsak Mózes néhol mély lelkiségű, máskor társadalmi karikatúrának látszó törvénye). Ezek a tételek igen lassan változnak.
Aki százéves (vagy még régebbi) társadalmi normákat követ és ezek betartását követeli meg, nevezhetjük bigottnak...?
A férfiak úgy fejlődtek, hogy az érzelmeiket elrejtsék. De attól még vannak érzelmeik -- legalábbis az elmlősállatokban ugyanis a gondolkodás (az agyműködés) belső kommunikációs protokollja az érzelmeken alapul.
Ez (pszichológusok szerint) nem feltétlenül optimális, de a törzsfejlődés során ez a rendszer jött létre, ezzel kell együtt élnünk. Még a matematikai problémák megoldása során is érzelmek ébrednek és hatnak egymásra.
Kedves M. Laci remélem azt tudod hogy a katolikus egyház katekizmusában benne van: a homoszexuálisoknak törekedni kell mindinkább egészséges szexuális beállítottság elérésére.
AZt gondolom, hogy a nők nem képesek sohasem függetleníteni magukat az érzelmektől teljes mértékben és a férfiak pedig igen, ez egy gyökér lehet a kettejük különbségében, mert a nő végülis nem tud: csakis kizárólagosan racionális döntést hozni
@Kulics: Egyetértek "Kulics" az nagyon szörny amikor ez történik, Velem megtörtént ráadásul kölcsönössen a barátnőmmel, tehát mindketten vakon kerestünk és adtunk szeretetet egymásnak
@M. Laci: köszi, én meghallgattam Pálferi előadásait, de a hozzáfűznivaló már a saját tapasztalataim voltak. De értelek, hogy ez már egy nem működő blog.
Pálferi egyik hallgatójaként kezdtem szerkeszteni ezt a blogot, még a palferi.hu veboldal indulása előtt, a (számomra) érdekes témák egy-egy gondolatának szerkesztett összefoglalásával. Amikor a "hivatalos" veboldal elindult, ez a blog igazából szükségtelenné vált.
A szeretetmohóság fogalmára két előadásból emlékszem, az egyik az az a régebbi előadás (az a helyzet, hogy a dátumát sajnos nem írtam ki, de biztosan meg lehet találni) amiből a fenti mondatokat kiemeltem. Nem igérem, hogy most rögtön, de meg fogom keresni, pontosan melyik az.
A másik egy nyitott-akadémia előadás, amelyet a pax tv rögzített és a youtibe-on teljes terjedelemben megnézhető / hallgatható, ha jól emlékszem, a "mitől igazi az igazi" című előadás, itt említ egy amerikai szerzőt is, aki bővebben foglalkozott ezzel.
A szeretetmohóság fenti leírásából egy lényeges dolog kimaradt: hogy ez elérhet olyan kóros szintet, hogy csillapíthatatlanná válik.
A párkapcsolatban a másik megtesz "mindent" hogy tudassa a szeretetét a párjával, de az nem érzékeli ezt, olyan mintha egy feneketlen kútba dobálnál mindenfélét: hatása nem lesz. Egy végtelen, kielégíthetetlen, fájdalmas őrületbe torkollhat.
A Mária rádió Iránytű előadásai óta jó magam is a pálferi rajongók óriási táborába tartozom.
Azonban honlapjára most tévedtem fel először, (azaz tegnap este)és már hajnali három felé jár, de kilépni a palferi.blogból szinte képtelenség. Köszönöm
Kedves Gyula, en a vilag masik felerol hallgatom Feri eloadasait, nekem meg az lenne rossz, ha helyette beszelgetne...vagyunk ezzel igy meg paran. Ha figyelmesen hallgatod, meglatod, fogsz megoldasokat kapni a problemaidra. Erre is, hogy nem beszelget, lasd mostani eloadasok, szoval ez inkabb a Te rossz semadrol szol, nem Ferirol.
Gondolatébresztő részletek Pál Feri atya előadásaiból
Felébredt gondolatok
Pálferi
Pálferi
Utolsó kommentek:
invalid user name 2019.01.17. 10:11:51
sok kísérlet a tájékozódásról
Bejegyzés: Nők és férfiak: empátia és tájékozódás
2016.05.03. 14:38:54
Bejegyzés: Nők és férfiak: a különbségek gyökerei
Csermakadam 2016.05.03. 11:58:14
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
Csermakadam 2016.05.03. 11:57:32
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
Csermakadam 2016.05.03. 11:54:43
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
elemes 2016.05.03. 11:54:31
az oldal kihalt (a palferi.hu oldal indulása szükségtelenné tette), de a kommentekről értesítést kap a tulajdonos, aki közben elhagyta a régi belépési jelszavát.
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
Csermakadam 2016.05.03. 11:53:10
Jó!
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
Csermakadam 2016.05.03. 11:50:50
megfelelő környezetben; a jó pedagógus azonban ezekután elvek szerint is nevel,
Bejegyzés: Gyermekkori szükségleteink
elemes 2016.05.03. 11:34:14
A katekizmusban lefektetett tételek nagy része nem hitbeli igazságokat, hanem a társadalmi konvenciókat, viselkedési szabályokat ír le (akárcsak Mózes néhol mély lelkiségű, máskor társadalmi karikatúrának látszó törvénye). Ezek a tételek igen lassan változnak.
Aki százéves (vagy még régebbi) társadalmi normákat követ és ezek betartását követeli meg, nevezhetjük bigottnak...?
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
elemes 2016.05.03. 11:29:57
Kedves Ádám,
A férfiak úgy fejlődtek, hogy az érzelmeiket elrejtsék. De attól még vannak érzelmeik -- legalábbis az elmlősállatokban ugyanis a gondolkodás (az agyműködés) belső kommunikációs protokollja az érzelmeken alapul.
Ez (pszichológusok szerint) nem feltétlenül optimális, de a törzsfejlődés során ez a rendszer jött létre, ezzel kell együtt élnünk. Még a matematikai problémák megoldása során is érzelmek ébrednek és hatnak egymásra.
Bejegyzés: Nők és férfiak: a különbségek gyökerei
Csermakadam 2016.05.03. 11:25:11
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
Csermakadam 2016.05.03. 11:23:59
Bejegyzés: Hitelesség tabuk nélkül
Csermakadam 2016.05.03. 11:18:52
Bejegyzés: Nők és férfiak: a különbségek gyökerei
Csermakadam 2016.05.03. 10:55:42
Bejegyzés: Szeretetmohóság
Csermakadam 2016.05.03. 10:42:42
Bejegyzés: Nők és férfiak: egyszerre többfelé figyelni
2015.11.27. 12:00:31
Bejegyzés: Szeretetmohóság
M. Laci · http://palferi.blog.hu 2015.11.27. 10:52:56
Kedves Kulics,
Pálferi egyik hallgatójaként kezdtem szerkeszteni ezt a blogot, még a palferi.hu veboldal indulása előtt, a (számomra) érdekes témák egy-egy gondolatának szerkesztett összefoglalásával. Amikor a "hivatalos" veboldal elindult, ez a blog igazából szükségtelenné vált.
A szeretetmohóság fogalmára két előadásból emlékszem, az egyik az az a régebbi előadás (az a helyzet, hogy a dátumát sajnos nem írtam ki, de biztosan meg lehet találni) amiből a fenti mondatokat kiemeltem. Nem igérem, hogy most rögtön, de meg fogom keresni, pontosan melyik az.
A másik egy nyitott-akadémia előadás, amelyet a pax tv rögzített és a youtibe-on teljes terjedelemben megnézhető / hallgatható, ha jól emlékszem, a "mitől igazi az igazi" című előadás, itt említ egy amerikai szerzőt is, aki bővebben foglalkozott ezzel.
Bejegyzés: Szeretetmohóság
2015.11.27. 10:42:59
A párkapcsolatban a másik megtesz "mindent" hogy tudassa a szeretetét a párjával, de az nem érzékeli ezt, olyan mintha egy feneketlen kútba dobálnál mindenfélét: hatása nem lesz. Egy végtelen, kielégíthetetlen, fájdalmas őrületbe torkollhat.
Bejegyzés: Szeretetmohóság
Anna Pálmai 2013.09.15. 02:22:23
Azonban honlapjára most tévedtem fel először, (azaz tegnap este)és már hajnali három felé jár, de kilépni a palferi.blogból szinte képtelenség. Köszönöm
Bejegyzés: A féltékenységről
simesz 2012.04.21. 11:33:30
Bejegyzés: Nők és férfiak: Mark Gungor videó