A kulcsmondat a következőképpen szól: vannak pillanatok, amikor a társam jobb véleménnyel van rólam mint máskor, ez attól függ, hogyan viselkedem.
Ez nagyon jellegzetes példája annak, amikor a szeretet és elfogadás feltételekhez kötését próbáljuk társunk megváltoztatására, nevelésére használni. Ám ha az elfogadást mindig feltételhez kötöd, akkor az jön ki belőle, hogy nem fogadsz el engem. Ha elvárásokat támasztasz és a szeretetedet ezek teljesítésétől függ, akkor fokozatosan húzódnak fel közöttünk a falak.
Egy asszony mondta egyszer felsóhajtva:
Azt szeretném, hogy egyszer amikor igazán rossz kedvem van, akkor nyugodtan zsörtölődhessek. A férjem odajönne hozzám és elkezdene simogatni, és kedves dolgokat mondana nekem, mert észrevenné, hogy rosszkedvem van, és ki akarná fejezni, hogy ő szeret engem. Az lenne a jó, ha akkor én még nem állnék rögtön kötélnek, hanem még mindig zsörtölődnék, és a férjem akkor még nem hagyná abba a kedveskedést. Még kéretném magam egy kicsit és csak egy idő után adnám be a derekam, utána megnyugodnék, és jókedvem lenne. Én ezt úgy szeretném – de sosincs.
Jól tudjuk mindannyian, hogy rosszkedvűnek lenni nem jó. Nekem sem jó, és biztos, hogy a páromnak sem jó, ha el vagyok kenődve. Mégis, a legnehezebb talán az, ha nem engedhetem meg magamnak, hogy rosszkedvű legyek, hanem ezt palástolnom kell – ami nyilván rengeteg energiámba kerül. Egy kapcsolatban nagy érték lenne mindkettőnk számára, ha a rosszkedvemet kimutathatnám és a társam ezt elfogadná: biztonságban érezném magam, és az ennek révén felszabaduló energiáimat kapcsolatunkra fordíthatnám. Például arra, hogy én is elfogadjam, amikor párom érkezik haza feszültségekkel megterhelten.
A viselkedés, mint az elfogadás feltétele, még gyakrabban jelenik meg szülő-gyerek vagy pedagógus-gyerek kapcsolatban. A gyerekek állandóan kísérleteznek a felnőttekkel. Folyton-folyvást arra kíváncsiak, hogy szeretjük-e őket, ha undokok velünk. A gyerekeknek természetesen szüksége van határokra – de ha mindig csak a határokkal találkozik, és nem tudom megmutatni neki, hogy ezekkel a határokkal együtt is szeretlek, akkor a gyerek újabb és újabb alkalmakat keres majd, hogy kicsikarja belőlem: „szeretsz engem akkor is, ha kibírhatatlan és hülye vagyok.”
Ha a gyerek néha megbizonyosodhat arról, hogy viselkedésétől függetlenül is szeretjük és elfogadjuk, akkor nagyon sokat javulhat a helyzet. Ez a játék a bizalom keresése: szeretsz-e engem akkor is, ha beszólok, ha nem felelek meg az elvárásaidnak, szeretsz-e akkor is ha átlépek minden határt, akkor is, ha gyomorszájon váglak. Csak arra megy ki az egész, hogy bírod-e.
Néha elegendő egészen apró lépéseket tenni a feltétel nélküli elfogadás felé, hogy sikerélményben legyen részünk.
***
1. Szeress akkor is, ha gyomorszájon váglak
2. Nem vagyok számodra elég érdekes...?
3. Megrökönyödsz, ha megtudod...
4. Azt akarod, hogy változzak meg
