Vannak élethelyzetek, amikor kiszolgáltatottá válunk. Például ha kórházba kerülünk, de kevésbé drámai esetben akár egy hivatali ügyintézés során is. Ilyenkor különösen érzékenyen reagálunk arra, ha valaki emberként tekint ránk – vagy épp ellenkezőleg: közönyös.
Pál Feri ezzel kapcsolatban elmeséli egy pozitív és egy negatív élményét:
Elvesztettem a TB kártyámat, ami egy nagyszerű élménynek nyitott teret. Az történt, hogy egy csomó iratomat otthagytam egy telefonfülkében, és mire észrevettem, persze már semmi nem volt ott. Elkezdtem az iratok pótlását, hivatalról hivatalra járni, akinek volt már része hasonlóban, tudja, miről beszélek. A TB kártyát a budapesti, Teve utcai OEP ügyfélszolgálaton lehet pótolni. Az ügyintézés meglepően gyorsan zajlott, alig húsz percet töltöttem ott – és egy istenélménybe torkollt. Pedig mindössze az történt, hogy amikor beadtam a kitöltött igénylőlapot a hölgynek, ő rápillantott és visszamosolygott: „Nahát, az édesanyjának néhány nap múlva lesz a névnapja!” Édesanyám már meghalt, de ez nem változtat semmit azon a tényen, hogy a hölgy képes volt ügyfél helyett emberként tekinteni rám. Ebben a helyzetben ez az egyetlen mondata annyira megnyitott, hogy egy pillanat alatt bizalmamba fogadtam, bármit el tudtam volna neki mondani. Egyetlen mondat, ami annyira jólesett, hogy több napon át fel voltam dobva tőle.
Van persze negatív élmény is, ami egy katonatörténet. Civilben is élsportoló atlétaként vonultam be, sportszázadban teljesítettem szolgálatot és egy év után, augusztusban sikerüt is a magyar néphadsereg bajnoka címet megszerezni. A bajnoki cím elismeréseként pedig szeptemberben kirúgtak a sportszázadból. Ennek az volt az egyetlen oka, hogy a néphadsereg bajnoka címet csak nyáron lehetett megszerzni. Pál honvéd azonban februárban készült leszerelni, így a következő nyáron már nem szerezheti meg a címet. Jogos felháborodásomban panaszhoz fordultam az illetékeshez: miért bánnak velem ilyen méltánytalanul, hiszen dicsőséget szereztem a sportszázadnak, de hiába, az illető lerázott mint kutya a vizet.
Ha van mellettem néhány olyan ember, akit érdekel, hogy velem mi van; akihez odamehetek, és elmesélhetem ami bennem forgolódik; akinek egy-két órát beszélhetek magamról; aki nem kezdi rögtön elmondani, hogy ővele mi történt, hanem aziránt mutat érdeklődést, amit én mondok el – tehát ha van ilyen ember a környezetemben, attól ki tudok virulni. Nem is kell több, mint három ilyen név a noteszemben, aki nem ad tanácsot, nem tol le, hanem egyszerűen csak érdeklődve és odafigyeléssel meghallgat.
Aki segítőként dolgozik, gyakran találkozik olyan helyzettel, hogy egy-egy részlet jobban érdekli abból, amit a hozzá fordulók elmesélnek. Egy támogató kapcsolatban kifejezetten óvakodni kell attól, hogy a segítő az őt érdeklő témákra terelje a beszélgetést. Ez bizonyos fokban egy párkapcsolatban is megjelenhet: amikor meghallgatom a társamat, akkor nem az a fontos, hogy engem mi érdekel az általa elmondottakból. Lehet, hogy szívesen belekérdeznék, de jobban járok, ha ilyenkor megengedem neki: azt mondja el, ami őt foglalkoztatja. A társam akkor fogja érzékelni a jelenlétemet és figyelmemet, ha hajlandó vagyok aszerint haladni a beszélgetésben, ami számára lényeges.
Nyilván lehetetlen napi huszonnégy órán keresztül kíváncsi és érdeklődő figyelmet mutatni egymás iránt, de biztosan lehet valamilyen rendet tartani, ami kettőnk időbeosztásába belefér. Ha ebben megbízható partner tudok lenni, akkor ez az idő nagyon értékes lesz társam számára.
***
7. Közönyös vagy velem szemben
