Ha olyasmit teszek, ami a társam értékrendje szerint tetszésre méltó, akkor érdekes vagyok számára. Figyelme tehát nem az én személyemnek szól hanem a szolgáltatásnak, amit nyújtok számára. Ez a viselkedés kölcsönös is lehet: ha számomra érdekes dolgokkal foglalkozol, akkor odafigyelek rád – egyébként nem érdekelsz.
A kulcsmondat: felém mutatott érdeklődése aszerint változik, hogy mit mondok, vagy teszek.
Vámos Miklós, aki talán még a legszínvonalasabb és legnézhetőbb tévéműsorokat készítette, egyszer elmesélte, hogyan készültek ezek a beszélgetések. Először elment ahhoz az emberhez, akivel akarta csinálni a műsört és egy vagy két napot végigbeszélgettek. Utána összegyűjtötték a sztorikat, amiket hallott, és elmondta a beszélgetőpartnerének, hogy melyik történetet hozza be a műsorba, és melyiket ne. Mint tapasztalt dramaturg, még azt is megmondta, hogy hol kell befejezni a történetet, melyikből kéne valamit kihagyni, hol kellene valamit hozzátenni. Ezután mi leültünk a tévé elé és azt láthattunk, hogy a látszólag ráérős beszélgetésekben egy fordulatos, érdekes, izgalmas élet bontakozik ki. Elgondolkodtunk: velem miért nem történnek ilyenek? Miért nem bírom ilyen frappánsan elmondani? Vámos Miklós legsikeresebb műsora, a Lehetetlen arra a logikára épült fel, hogy másfél percenként kis poén, három percenként nagy poén. Ezzel a módszerrel lehetett csinálni egy nagyjából egyórás műsort, úgy, hogy az végig lekösse a nézőket – és a Lehetetlen még egy igényes műsor volt.
A televizók tehát olyan világot teremtettek, ahol az ÉRDEKLŐDÉS a középpontba került. A néző érték, ezért olyan műsort kell készíteni, amely magához köti a figyelmet, mégpedig más televíziós csatornákkal versengve. A média olyan hatást gyakorol ránk, ami semmi máshoz nem mérhető: Magyarországon a tízmillió lakos átlagát tekintve minden egyes ember naponta 4 órát tölt a tévékészülék előtt, egy érdekes világot bámulva.
Néhány évvel ezelőtt készítettek egy felmérést arról, hogy vajon hogyan tükrözi a világot a média. Felmérték a tévéműsorok szereplőinek életkor szerinti megoszlását. Az derült ki, hogy túlnyomórészt 18 és 35 év közötti fiatalokat láthatunk a képernyőn. Ennél fiatalabbakat és gyerekeket is még valamennyire, de középkorúakat és idősebbeket már alig. Ez pedig egy olyan torz képet mutat, amely mozgalmasabb, érdekesebb, mint a valóság.
Ugyanezen felmérés szerint a serdülő gimnazisták több, mint fele médiából ismert embert választ példaképül. Ez a példakép pedig egy olyan ember, akiről egy nagyon érdekes képet festettek – ám ez a példakép éppen emiatt nem lehet reális.
Egy svéd-magyar közös kutatásból kiderült, hogy a fiataloknak a két országban ugyanazok a médiaszereplők tetszenek, pontosabban nincsen különbség a fiatalok számára szimpatikus médiaszereplők profiljában. Ha ebben semmi meglepőt nem látunk, akkor már magunk is a tévé hatása alá kerültünk. A két ország között ugyanis ténylegesen nagyon jelentős különbségek vannak a társadalom szerkezetében, a történelemben, kultúrában, hagyományokban. A fiatalok érdeklődésében ebből a különbségből már semmi nem mutatkozik meg, mert a számukra érdekes emberek viselkedés modelljét valójában ugyanabból a tömegszórakoztatásból merítik, itt és ott. Ennek szomorú következménye, hogy amikor éppen nem tévét nézünk, hanem a körülöttünk levő emberekkel találkozunk, akik a mi kultúránkből nőttek ki, unalmasnak fogjuk találni őket.
Mivel személyes életemben én sem a tévé-példaképek izgalmas világát élem, barátam alkalmanként engem is unalmasnak fognak találni, ami engem csalódással tölt el. Elkezdek tehát alkalmazkodni: energiámat arra fordítom, hogy érdekesen beszéljek, érdekes dolgokat csináljak, – és amíg tart az erőm, addig az lesz a benyomásom, hogy a barátaim elfogadnak engem. Ám amikor egy ideig csak a hétköznapok világában élek, elfordulnak tőlem: átkapcsolnak egy érdekesebb műsorra.
A média torzító hatásának eredménye, hogy a fiatal lányok 90%-a elégedetlen a testével, ami rettenetes arány, hiszen a testemmel való elégedettség összefügg önmagam elfogadásával is. Buszon utazva érdemes néha lopva körbepillantani, hogy hány nő visel festetlen frizurát?
Ezeket azért fontos most elmondani, mert egy olyan világban élünk, ahol a realitásról alkotott képünket gyakran a médiából szerezzük, és ezért a hétköznapi életünkben, kapcsolatainkban, unalmas emberekkel találkozunk. A társam sokkal unalmasabb, mint bárki a tévében, és én is unalmasabb vagyok számára. Amíg csak alkalmanként találkoztunk, sokkal érdekesebb volt, de mióta összeköltöztünk, már nem olyan szórakoztató, mint amikor minden találkozásunkkor tudott mondani egy jó sztorit...
Ajánlott olvasmány: Hír (Örkény István)
***
***
Update: igen érdekes előadásokra bukkantam nemrég a tévénézés, számítógépes játékok személyiségre gyakorolt hatása kapcsán. Az egyik F. Várkonyi Zsuzsa Tényleg nyertünk-e időt?, a másik Popper Péter: És hamarosan a sötétség című előadása.
***
2. Nem vagyok számodra elég érdekes...?