Gondolatébresztő részletek Pál Feri atya előadásaiból
Felébredt gondolatok

Pálferi

Pálferi

Nem vagyok számodra elég érdekes...?

2009. szeptember 10. - M. Laci
Ha olyasmit teszek, ami a társam értékrendje szerint tetszésre méltó, akkor érdekes vagyok számára. Figyelme tehát nem az én személyemnek szól hanem a szolgáltatásnak, amit nyújtok számára. Ez a viselkedés kölcsönös is lehet: ha számomra érdekes dolgokkal foglalkozol, akkor odafigyelek rád – egyébként nem érdekelsz.
 
A kulcsmondat: felém mutatott érdeklődése aszerint változik, hogy mit mondok, vagy teszek.

 
Vámos Miklós, aki talán még a legszínvonalasabb és legnézhetőbb tévéműsorokat készítette, egyszer elmesélte, hogyan készültek ezek a beszélgetések. Először elment ahhoz az emberhez, akivel akarta csinálni a műsört és egy vagy két napot végigbeszélgettek. Utána összegyűjtötték a sztorikat, amiket hallott, és elmondta a beszélgetőpartnerének, hogy melyik történetet hozza be a műsorba, és melyiket ne. Mint tapasztalt dramaturg, még azt is megmondta, hogy hol kell befejezni a történetet, melyikből kéne valamit kihagyni, hol kellene valamit hozzátenni. Ezután mi leültünk a tévé elé és azt láthattunk, hogy a látszólag ráérős beszélgetésekben egy fordulatos, érdekes, izgalmas élet bontakozik ki. Elgondolkodtunk: velem miért nem történnek ilyenek? Miért nem bírom ilyen frappánsan elmondani? Vámos Miklós legsikeresebb műsora, a Lehetetlen arra a logikára épült fel, hogy másfél percenként kis poén, három percenként nagy poén. Ezzel a módszerrel lehetett csinálni egy nagyjából egyórás műsort, úgy, hogy az végig lekösse a nézőket – és a Lehetetlen még egy igényes műsor volt.
 
A televizók tehát olyan világot teremtettek, ahol az ÉRDEKLŐDÉS a középpontba került. A néző érték, ezért olyan műsort kell készíteni, amely magához köti a figyelmet, mégpedig más televíziós csatornákkal versengve. A média olyan hatást gyakorol ránk, ami semmi máshoz nem mérhető: Magyarországon a tízmillió lakos átlagát tekintve minden egyes ember naponta 4 órát tölt a tévékészülék előtt, egy érdekes világot bámulva.
 
Néhány évvel ezelőtt készítettek egy felmérést arról, hogy vajon hogyan tükrözi a világot a média. Felmérték a tévéműsorok szereplőinek életkor szerinti megoszlását. Az derült ki, hogy túlnyomórészt 18 és 35 év közötti fiatalokat láthatunk a képernyőn. Ennél fiatalabbakat és gyerekeket is még valamennyire, de középkorúakat és idősebbeket már alig. Ez pedig egy olyan torz képet mutat, amely mozgalmasabb, érdekesebb, mint a valóság.
 
Ugyanezen felmérés szerint a serdülő gimnazisták több, mint fele médiából ismert embert választ példaképül. Ez a példakép pedig egy olyan ember, akiről egy nagyon érdekes képet festettek – ám ez a példakép éppen emiatt nem lehet reális.
 
Egy svéd-magyar közös kutatásból kiderült, hogy a fiataloknak a két országban ugyanazok a médiaszereplők tetszenek, pontosabban nincsen különbség a fiatalok számára szimpatikus médiaszereplők profiljában. Ha ebben semmi meglepőt nem látunk, akkor már magunk is a tévé hatása alá kerültünk. A két ország között ugyanis ténylegesen nagyon jelentős különbségek vannak a társadalom szerkezetében, a történelemben, kultúrában, hagyományokban. A fiatalok érdeklődésében ebből a különbségből már semmi nem mutatkozik meg, mert a számukra érdekes emberek viselkedés modelljét valójában ugyanabból a tömegszórakoztatásból merítik, itt és ott. Ennek szomorú következménye, hogy amikor éppen nem tévét nézünk, hanem a körülöttünk levő emberekkel találkozunk, akik a mi kultúránkből nőttek ki, unalmasnak fogjuk találni őket.
 
Mivel személyes életemben én sem a tévé-példaképek izgalmas világát élem, barátam alkalmanként engem is unalmasnak fognak találni, ami engem csalódással tölt el. Elkezdek tehát alkalmazkodni: energiámat arra fordítom, hogy érdekesen beszéljek, érdekes dolgokat csináljak, – és amíg tart az erőm, addig az lesz a benyomásom, hogy a barátaim elfogadnak engem. Ám amikor egy ideig csak a hétköznapok világában élek, elfordulnak tőlem: átkapcsolnak egy érdekesebb műsorra.
 
A média torzító hatásának eredménye, hogy a fiatal lányok 90%-a elégedetlen a testével, ami rettenetes arány, hiszen a testemmel való elégedettség összefügg önmagam elfogadásával is. Buszon utazva érdemes néha lopva körbepillantani, hogy hány nő visel festetlen frizurát?
 
Ezeket azért fontos most elmondani, mert egy olyan világban élünk, ahol a realitásról alkotott képünket gyakran a médiából szerezzük, és ezért a hétköznapi életünkben, kapcsolatainkban, unalmas emberekkel találkozunk. A társam sokkal unalmasabb, mint bárki a tévében, és én is unalmasabb vagyok számára. Amíg csak alkalmanként találkoztunk, sokkal érdekesebb volt, de mióta összeköltöztünk, már nem olyan szórakoztató, mint amikor minden találkozásunkkor tudott mondani egy jó sztorit...
 
Ajánlott olvasmány: Hír (Örkény István)
 
***
 
***
 
Update: igen érdekes előadásokra bukkantam nemrég a tévénézés, számítógépes játékok személyiségre gyakorolt hatása kapcsán. Az egyik F. Várkonyi Zsuzsa Tényleg nyertünk-e időt?, a másik Popper Péter: És hamarosan a sötétség című előadása.
 
***
 
 
 
2. Nem vagyok számodra elég érdekes...?
 
 
 
 
 
 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://palferi.blog.hu/api/trackback/id/tr611373618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.09.10. 19:57:14

ha valakit csak akkor fogadnak el, amikor elég érdekes tud lenni -- ennek bizony elég szerteágazó és messze vezető következményei lehetnek.
- sztorizik, és ha kifogy a munícióból plagizál vagy kitalál
- folyton vicces baleseteket szenved el (nem is tudatosan)

saját magáról senki nem szívesen ismeri be ezt, de biztosan számtalan barátodon észrevetted már, hogy érdekes akart lenni.
süti beállítások módosítása