Mikor érzem úgy, hogy nem hitelesen közvetíted felém az érzéseidet?

 

Ha azt érzem, hogy szerepet játszol, a felszínt mutatod velem szemben.

 

Minden olyan helyzetben, amikor azt érzem, hogy szerepet játszol, és csak a felszínt mutatod, akkor azt fogom megélni, hogy nem vagy hozzám őszinte, nem hitelesek azok az üzenetek, amelyek érkeznek felőled.

 

Elizabeth Kübler-Ross leírt egy kedves történetet Élet-leckék című könyvében, ami pontosan ezt a helyzetet elemzi. Az egyetemen, ahol tanított, a diákok minden évben megválaszották a számukra legkedvesebb tanárt, és az egyik évben ezt a címet ő kapta meg. Az eredményhirdetést követően nagyon boldog volt, a többi tanár is köszöntötték, szinte egész nap fogadta a gratulációikat. Minden kollégája tekintetében, hangjában volt azonban valami, ami miatt egy idő után kezdte kényelmetlenül érezni magát. Végül este még a futár is hozott egy virágcsokrot, amiben volt egy kis levél az alábbi szöveggel: „Kedves kolléganő! Megöl a sárga irigység, hogy téged választottak, de ha már így történt, akkor gratulálok!” Elizabeth Kübler-Ross azzal zárja a történetét, hogy ez volt az a kollégája, akiről mindig is tudta, hogy hányadán állnak egymással, akiben meg lehetett bízni, akire rá lehetett hagyatkozni. Ez az egyenesség hiányzott a többi kolléga gratulációiból, és végre volt valaki, aki nem próbálta udvariassággal palástolni, hanem kimondta a valódi érzéseit.

 

Carl Rogers ugyanezt a helyzetet másképp fogalmazza meg. „Éveken keresztül arra törekedtem, hogy a terápiás kapcsolatokban megbízható legyek. Ennek érdekében próbáltam azt a szerepet játszani a segítségért hozzám fordulók előtt, hogy megbízható vagyok. Ennek nyomán viszont azoktól az emberektől, akikkel találkoztam, egyre inkább olyan visszajelzéseket kaptam, hogy nem vagyok megbízható. Sok idő után jöttem rá arra, hogy beszélgetőtársaim akkor fognak megbízhatónak tartani, ha mindig pontosan tudják, hogy bennem mi játszódik le. Ha hajlandó vagyok közölni magamat vele, akkor azt fogja megélni, hogy bennem meg lehet bízni: kifelé sem mondok és nem mutatok mást, mint amit érzek belül.”

 

Rogersnek ez a felismerése pont az ellentéte annak a képnek, ami a fejünkben a megbízhatóságról kialakult. Legtöbbször azt gondoljuk, hogy akkor leszek megbízható, ha minden alkalommal ugyanazt a sémát, ugyanazt a képet mutatom magamról, illetve ha biztosítalak téged afelől, hogy nagyon figyelek rád. A társam azonban (például a metakommunikációmból) előbb vagy utóbb rájön, hogy ez a figyelem csupán álarc. Kicsit sarkított példával élve valójában akkor leszek megbízható, ha adott esetben képes vagyok azt is kimondani, hogy ebben a pillanatban ne bízz meg bennem, mert ez a helyzet annyira megérintett, hogy nem is tudom, mit fogok mondani vagy tenni.

 

Ha sikerül szerepjátszástól mentesen viselkednem veled, akkor azt fogom észrevenni rajtad, hogy a társaságomban fesztelen tudsz lenni és jól érzed magad, mert számodra biztonságot nyújt a kapcsolatunk.

 

* * *