Az együttérzéshez nem elég a szavak megértése.
Ahhoz, hogy kapcsolatunk elmélyüljön, az együk kulcsfontosságú dolog a hitelesség. Nagyon nehéz azonban hitelesen kifejezni érzéseinket, ha társunktól nem tapasztaljuk azok megértését. Újabb nyolc pontban lesz most szó az együttérzés gátjairól, legelsőként arról, hogy bár megérti szavaimat, nem érti meg az érzéseim jellegét.
Nem tudunk mindig együttérzőek lenni. Carl Rogerst ebből a szempontból is ízekre szedték. Jegyzőkönyveket, hang- és videófelvételeket és elemezve kiderült, hogy amikor Rogers a hozzá forduló emberekkel beszélgetett, és néha egy-egy mondattal igyekezett reagálni az elmondottakra, mindössze 25 százalékban sikerült eltalálnia a kliens érzéseit vagy érzelmeit. Ezt tekinthetjük bátorításnak: a nagy Rogers, aki azt hangsúlyozta, hogy emberi kapcsolatainkban mennyire fontos az érzéseket követve beszélgetni, négyből egyszer találta el a céltáblát.
Keresztelőre jön egy anyuka délután, és a következőképp fordul Pál Ferihez:
– Te Feri atya! Én nem szavatolok a babáért, úgy fog üvölteni, hogy te a beszédet felejtsd is el! Tudod, nem bírt aludni délután. Ezért nyűgös lesz, mint a fene, nem állok jót érte.
Milyen egyértelműen látjuk azt, hogy pici baba nem evett vagy nem aludta ki magát, nyűgös, ezért ordítani fog, és nem lehet vele semmit csinálni. Hiába csinálunk vele akármit, még jobban üvölt. Készséggel tudomásul veszem, hogy nem veled van a baj: álmos, éhes.
Felnőttkény hány és hány konfliktusunk származik abból, hogy álmos vagy, éhes vagy, nyűgös vagy; de ezt nem mered kifejezni, mert attól tartasz, hogy ezt hiába mondod, és hiába veszik tudomásul, nem fogadják el, hogy ettől ingerlékennyé és türelmetlenné válsz, mert benned ez ilyen érzéseket kelt. De amikor hazamész és azt mondod: „Istenem! Olyan éhes vagyok!” – és a párod megérti: mielőtt az élet nagy problémáit előhozza, jobban jár ő is, ha előbb enni ad.
Carl Rogers ezt úgy fogalmazta meg, hogy kapcsolatunkban lényegi változást az hozhatja meg, ha együttérzek a másikkal, nem egyszerűen az, ha megértem a róla szóló dolgokat.
***
Ajánlott olvasmány: Szörnyeteg Lajos jaj de álmos.
***
4. A hóember
6. Gázálarc
8. Sablonok