– Te soha nem figyelsz rám! Amikor kérek tőled valamit, még egyetlen egyszer sem csináltad meg, mert te örökké mással törődsz!
– Nézd, drágám: például a múlt héten pénteken is figyeltem rád. Tehát nincs igazad.

 

Az eddigiek alapján már sejthetjük, mi történt itt ténylegesen: bár a nő látszólag tényeket közölt (figyelmetlenséggel vádolta a férjét), valójában az általa éppen átélt érzéseket fejezte ki ezekkel a szavakkal, mert az agyát áthálózzák az érzelmei. Az ilyen terén sokkal kevésbé érzékeny férje azonban ezt nem vette észre: ő csupán az igaztalannak vélt vádakat hallotta meg, és azokra adott egy racionális választ. Hogyan folytatódik ez az emelkedett beszélgetés? A meg nem értett nő még inkább kifakad, mire a férfi fölényesen válaszol: „Drágám, higgadj le, és utána megbeszéljük.” Azon túl, hogy ez talán a legidegesítőbb mondatok egyike, nyilvánvalóan lehetetlent kér, hiszen épp ez a lényeg: a nő azt az érzését akarta kifejezni már az első mondatával is, hogy dühös.

 

Másik példánkban buliba megy egy pár. Tudjuk, hogy a férfi viselkedését olyan szempontok határozzák meg, amelyek több százezer éven át rendkívül fontosak voltak az életben maradáshoz. Tehát mi játszódik le ösztönösen egy férfiban, amikor belép a helyiségbe? Körülnéz, és felméri a terepet, például olyan szempontból, hogy merre tudok menekülni. A nőt ez nem érdekli: ha menekülni kell, a férfi majd megmenti. A nő ösztönös figyelme arra irányul: kik vannak itt? Hogy néznek ki? Milyen viszonyban vannak egymással? Hogyan reagálnak ránk? Ennek a gyökeresen eltérő szemléletnek aztán az a következménye, hogy bár csak éppen megérkeztek a buliba, de már eltávolodtak egymástól. Ezt az eltávolodást azonban csak a nő veszi észre, a férfi nem. A buli után, hazafelé menet a feleség dúl-fúl. Duzzog. Amit – általa sokatmondónak vélt – hallgatással fejez ki.

 

Mit érzékel a duzzogásból a férfi? Az első fázisban örül: csönd van. Nem kell a feleségét hallgatnia. Egy idő után aztán gyanút fog. Hogy ez mikor következik be, egyénenként más és más lehet, mindenesetre megmérték: a férfiak átlagosan kilenc perc után jönnek rá, hogy gond van, már régóta nem mondott semmit a párja. Ebben az átlagosan kilenc percig tartó csendben a nő fokozatosan egyre rosszabbul érezte magát („hát mikor veszi már észre, hogy...”). Mindeközben a nálánál sokkal kevésbé beszéd-orientált férfi egyre jobban érezte magát, és csak ennek a bizonyos kilenc percnek az elmúltával érte a sokk, párjának kifakadása: „...mi az, hogy nem vetted észre, hogy a Brünhilda egész este körülötted illegette magát? Az összes barátnőm látta...!” – miközben a férfi tényleg nem látta, ő csak annyit állapított meg, hogy jót beszélgettek a Brünhildával, a foci VB selejtezők állásáról meg a Forma-1 legújabb szabályairól.

 

* * *